avagy marcsi a házban :D

onnan kell indítanom a sztorit, amiről eddig talán még szót sem ejtettem, hogy kivel is élek én itt Németországban...van ugye az a több kevesebb igazságtartalommal bíró mondás, mely szerint "Isten a barátainkkal kér tőlünk bocsánatot a rokonainkért". nos, azt hiszem, tiszta szívvel kijelenthetem, hogy én azon kevés szerencsés kivételek közé tartozom, akiknek mind a barátai, mind pedig a rokonai ajándéknak tekinthetőek. persze mi is gyagyásak vagyunk, mindenkinek van vmi flúgja, de álljon itt példaként, hogy én jelenleg a keresztszüleimmel és unokatestvéreimmel élek itt külhonban, akik annyira fantasztikus emberek, hogy már-már zavarba ejtően kitörő örömmel és határtalan lelkesedéssel fogadták azt a hírt, miszerint költözni vágyom és velük laknék egy darabig. még nem tudom, hogyan fogom nekik egyszer meghálálni mindazt a segítséget és szeretetet amit nyújtanak, de lesz mit lerónom, az biztos :)

ebből, és persze a kifogástalan neveltetésemből kifolyólag (köszi Anyu&Apu :D), igyekszem minél többet segíteni a háztartásbeli teendőkben.
a sztorim vicces része pedig innen indul, ma ünnepeltük Keresztapám szülinapját, melyre hivatalosak voltak az itteni magyar barátaik, az egyik házaspárral jött a kisfiuk, Dániel, egy cuki kissrác. az érthetőség kedvéért hozzáteszem még, hogy Keresztanyumat Verának hívják :D
tücsike tehát annak rendje s módja szerint ugrált a vendégek körül mint a nikkelbolha, majd kb egy óra elteltével Dániel a következő mondatot súgta oda anyukájának rám vonatkozóan:

"ez a lány a Vera szolgálója?" :DDDD

hát így tengetem én mindennapjaimat itt a nem is olyan messzi nyugaton, és lettem egy csapásra marcsi, a cseléd! :D