így elnézve, jó régen dugtam ide utoljára a pofám, de hogy kellőképpen flegma legyek, EZ VAN :D
na mi minden történt mióta hallgatok?! meló ügyben értesítettek, hogy az asszisztensi állást, ahol interjún voltam, megkapta vki olyan, aki ugyan teljesen azonos háttérrel rendelkezik, viszont beszélni kínai, ami nem hátrány egy mobilpiacra betörni készülő cég esetében...szóval jó vagyok, de nem elég jó. közben mentem volna máshova interjúzni múlt pénteken, de utolsó pillanatban lemondták és 2 hét múlva kell/kéne mennem, majd meglátjuk, tudok-e. aztán péntektől hétfőig nálunk hesszelt a Csabi unokatesóm, aki Stuttgart mellett él. dumáltunk, filmeztünk, buliztunk, főztünk, hamar elment az a 4 nap :)
a mai nap sztáreseményeként úgy döntöttem, ideje ismét legurulni a lépcsőm, ez van, nem fértünk el ketten a vasalódeszkával a lépcsőfordulóban :D helyzetjelentés: bal térdemen nincs bőr, bal kislábujjam erősen zúzott (hogy milyen cipőt veszek fel holnap, arról fogalmam sincs :D), jobb karom zúzott és sztem a bal oldalamon is lesznek szépséges foltok, majd hivatkozom a nemlétező agresszív élettársamra...:D
jahh, múlt héten majdnem tanár lettem. egy német nőt kellett volna magyarra tanítani, hogy tudjon kommunikálni a bébiszitterrel...nem fűznék megjegyzést a sztorihoz, igen, így ahogy mondom. viszont bagóért és ráadásul kb vállalkozói státuszban kellett volna mindezt nyomni, így vissza kellett utasítsam ezt a fergeteges ajánlatot.
ma viszont jelentkezett a PR ügynökségtől a nő, és ugyan nem főállásban, de állást kínált. vagyis főállás, de kb gyakornoki státusz, viszont rendesen fizetnek és ha úgy látják, hogy az egy hónap alatt elvárt ütemben fejlődik a németem, akkor átvesznek. HOLNAP VAN AZ ELSŐ MUNKANAPOM. reggel 9től lehet rám gondolni, majd egy éve nem dolgoztam rendesen, szerintem akklimatizálódnom kell :DD
most megyek kiötlöm, mibe kellene beszambáznom holnap, lemosom a vörös körömlakkom és megpróbálom a lehetetlent, embert csinálni magamból :D
pussszzzcsi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Titany Black 2011.06.16. 09:30:04