így július 13.-án :D gondoltam örültök némi frissítésnek, nem lesz hosszú, de a munkásélet már csak ilyen, fárasztó és jobb esetben zökkenőmentes, azt meg minek ecseteljem.
olyan jól belemelegedtem az eseményekbe, hogy már csak 2 napom van gyakornokként húzni az igát. elég eseménydúsan zajlik az ügynökségi lét, sok ügyfél van, kevés a munkaerő, mindenki pörög százezerrel. nekem leginkább a sajtóközlemények terjesztése, sajtófigyelés, clipping gyártás jut, emellett mindig ott segítek, ahol éppen be kell ugrani. többek közt 2 hete konferenciát szervezek Berlinbe és Frankfurtba októberre, kár, hogy már csak hallomásból fogok értesülni arról, ha meg is valósul :) Mindenesetre időm nagy részét a hotel+ egyebek vadászata tette ki, valamint ha még egyszer születek, akkor tuti szinkrontolmács lesz belőlem, valami brutális összegeket kérnek pár óra munkáért.
Nem kenyerem a búcsúzkodás, így arra gondoltam, viszek pénteken pár üveg kellemes magyar bort és megmutatom nekik, hogy vigad a magyar :)) tök jól összehaverkodtam mindenkivel és bevallom jól is esik, hogy egy hónap után azt hallgatom nap mint nap, hogy milyen jó lenne, ha maradnék, mert a munkám is tökéletes és milyen jó társaság vagyok. muhahahaha. sokat voltunk közösen kocsmázni és általában feldobott hangulatban telnek a munkanapok.
időközben aláírtam az új szerződésem és hétfőn már ott kezdek, gyanítom lesz egy kis idő, mire megszokom a több utazást, a meló sem lesz egyszerű, elméletileg fél évet adtak arra, hogy minden folyamatot elsajátítsak és onnantól saját ügyfelet/projektet viszek. remélem azért ezt rövidebb idő alatt is sikerül elsajátítani a munkamániás perfekcionista hozzáállásommal. nem röhög, igen, táppénzen is voltam. sokat. de akkor a kis csavaromat kellett gondozni és kipihenni a TATA fáradalmait, most visszatért a munkakedvem :D
ííííírjatoooooooooookkkkk :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.